Karácsony országos népszavazást kezdeményez a Fudan Egyetem ügyében
A budapesti konzultáció lezárta után, de még a választások előtt megkérdezné az embereket a főpolgármester.
A budapesti konzultáció lezárta után, de még a választások előtt megkérdezné az embereket a főpolgármester.
Magyarországon nagy a centralizálási igény a tudomány területén, amit akár tudományellenességként is lehet értelmezni, mondta a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.
Amint véget ér a veszélyhelyzet, azonnal beadják a kezdeményezéseket.
Végszavazások hajrája a parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülésén: elfogadták a homoszexuálisokat a pedifilokkal összemosó törvénycsomagot, amely ellen hétfőn tízezren tüntettek, és a Fudan-beruházásról szóló jogszabályt, ami ellen szintén volt tiltakozó demonstráció. Szavaztak az önkormányzati bérlakásokat kiárusító törvényről is. A Jobbik kivételével az ellenzék bojkottálta a szavazásokat.
Eredetileg műanyag harckocsikat ragasztottak a kínai nagykövetség elé, de valaki eltüntette őket, most olcsóbb verziót választottak.
A politikusok jelezték: bármelyiküket választják is meg, haladéktalanul leállítják a két nagy magyar–kínai projektet, a Fudan Egyetemét és a Budapest–Belgrád vasútvonalét.
A köztársasági elnök az Alkotmánybíróságtól kéri, hogy vizsgálja meg, összhangban van-e a lakástörvény az alaptörvénnyel.
Az Ungár Péter közérdekű adatigénylésére adott válaszból kiderült, még azt sem tudni, mennyivel fogunk tartozni Kínának.
Szerinte a homofób kiegészítéseket kapott pedofiltörvény nem sértő, és nem is engednek belőle.
„Amikor igent mondunk a Diákvárosra, akkor természetesen nemet mondunk a Fudan-beruházásra is” – hangoztatta a főpolgármester.
A házelnök Szájer Józsefet tiszteli, amit EP-képviselőként és jogtudósként tett, a köztársasági elnöki pozíció betöltéséről azt mondta, „ha szembe kell nézni valamivel, nem térünk ki a feladat elől”.
A hírportál cikke arra keresi a választ, hogy a kínai egyetem ügye adhat-e olyan lökést az ellenzéki összefogásnak, hogy legyőzze a Fideszt.
Az innovációs miniszter a jegybank elnökének egy korábbi kritikájára válaszolt most.
Bár a kormány nem engedte el a Fudan Egyetem budapesti kampuszának tervét, az előkészítés leállt. Hiába írta elő kormányhatározat és törvény, még nem alakult meg sem az állami projektcég, sem a leendő egyetem vagyonkezelő alapítványa. A beruházás előkészítésében kulcsszerephez jutó kínai tulajdonú magyar lobbicég pedig hallgat és kivár.